2018. aug 14.

Ideológiai alapon törlik el a gender szakot

írta: Pataba13
Ideológiai alapon törlik el a gender szakot

A kormány betiltaná a társadalmi nemek tanulmányát Magyarországon. A mérleg két nyelvén a kormány konzervatív, antifeminista ideológiája és az egyetemek autonómiája áll.

bodies-ourselves-gender.jpg

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2016-ban "engedélyezte", hogy az ELTE elindítsa a gender szakot. Talán ez az egyik olyan képzés az ELTE-n, melyre 20-nál kevesebb tanulót vesznek fel, azonban nem is felvételiznek sokan a szakra. Idén 33-an jelentkeztek, ebből 14-en jelölték meg első helyen, közülük 11 be is került (a maradék helyre pótfelvételit hirdettek). A másik egyetem, ahol lehet ilyet tanulni az a CEU. Ott már valamivel nagyobb a nyüzsgés a gender szak körül, oda 22 diákot vesznek fel, azonban közel 200 jelentkezőből lehet szelektálni. A másik különbség a CEU és az ELTE képzése között, hogy a CEU-n angolul folyik a szak oktatása. Európában 187 helyen folyik angolul a genderszak oktatása, míg több mint 300 helyen nemzeti nyelven. Magyarországon legelőször az ELTE indított ilyen képzést.

Egyes információk szerint az ELTE elfogadta a gender szak megszüntetését, azonban az egyetem tegnapi közleményében már alkotmányellenesnek nevezi azt. Arra is felhívják a figyelmet (reagálva Semjén Zsolt állításaira), hogy a "genderológusok" fontos társadalmi problémákkal, a nemek közti egyenlőtlenséggel foglalkoznak, melyre a gyakorlatban szükség is van (kis túlzással a szociológia sem áll nagyon messze a társadalmi nemek tanulmányától). 

Az Egyetem egyértelműen és kifejezetten rögzítette, hogy szakmailag indokolatlanak tartja, hogy szakmai egyeztetés nélkül egy olyan, az összes szakmai szűrőn megfelelt mesterszak kerülne megszüntetésre, amely hosszútávon biztosíthatja olyan szakemberek utánpótlását, akik a férfiak és nők közötti társadalmi viszonyokkal és egyenlőtlenségekkel, így a család és a népesedés kérdésével, mindezek magyarországi és globális gazdasági és kulturális okaival és következményeivel foglalkoznak.

Az Egyetem az MRK részére megfogalmazott észrevételekben pontosan megnevezett olyan szakmai témakörüket, amelyek nem hogy feleslegesek, hanem a magyar társadalom égető problémáira mutatnak rá, és amelyek megoldásában a kormányzat is kinyilvánította aktív részvételi szándékát. A társadalmi nemek tanulmánya mesterszak társadalomtudományos megközelítésben olyan témákat dolgoz fel az oktatás során, amelyek a férfiak és a nők viszonylatában, a magyar társadalom és a körülöttünk lévő világ akut és megoldásra váró konfliktusai. - írja az ELTE a sajtóközleményében.

Aztán példákat is felhoznak:

  • a GYES-ről, GYED-ről a munkaerőpiacra visszatérő nők munkavállalási nehézségei: egy 2012-es hazai TÁRKI-kutatás során a GYES-en, GYED-en lévő nők fele mondta azt, hogy nincs munkahelye, ahová visszatérhet;
  • a gazdasági válság hatásai a kelet-európai nőkre: egy 2015-ös hazai kutatás arra világított rá, hogy a 2008-as gazdasági válság a régió női lakosságát erőteljesebb mértékben érintette negatívan, mint a nyugat-európai nőket;
  • a többek között a társadalmak elöregedése miatt fellépő gondoskodási krízis hatása a nőkre: az ápolási díjban részesülők háromnegyede nő; idős vagy tartósan beteg családtag ápolását 10-ből 7 ember elsősorban női családtag feladatának tartja;
  • a gondoskodási krízis globális: kelet-európai nők saját családjukat hátrahagyva nyugat-európai intézményekben és otthonokban gondoskodnak az ottani idősekről, amely helyzettel az otthon maradó kelet-európai férfiak is nehezen birkóznak meg;
  • a nők és férfiak jövedelme közti különbség az Eurostat adatai szerint jelenleg 14% Magyarországon;
  • a frissdiplomások között nem találunk olyan képzési területet, ahol a férfiak kezdőbére ne lenne magasabb a nők kezdőbérénél;
  • a halandósági mutatók nemek szerinti eltérései és az abban bekövetkezett változások.

Nos könnyen leszűrhető, hogy a szak elég közel áll a feminizmushoz, és annak a hétköznapi harcához. Azonban a kormány, a feminizmus csak egy adott részére igaz, bizarr túlzásokat (melyek sokszor hamisak) világít rá a feministák valódi küzdelmeire. Az orvostudományt sem a kuruzslókról jellemezzük. 

A KDNP szemét szúrja legjobban a gender szak

Nacsa Lőrinc, a KDNP ifjúsági szervezetének elnöke, 2017-ben nyílt levelet írt az ELTE-nek, melyben betámadta a szakot:

"Megdöbbenéssel értesültünk arról, miszerint az Ön által vezetett intézmény is elindítja a gender studies-t, azaz a társadalmi nemek tanulmánya szakot. Az ELTE Magyarország első egyeteme, többféle európai rangsorban évről-évre kiemelkedő helyet foglal el, diákjai közül számos neves jogász, politikus, tudós és közéleti ember került ki. Sajnálatos, hogy az egyetem nem szeretne hű maradni értékteremtő múltjához, hiszen elindult egy lejtőn. Önök, a vezetőség úgy döntöttek, hogy a magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, egy politikai korrektségtől megfojtott, tudománynak álcázott, félrecsúszott témával szeretnének foglalkozni mesterképzés keretében. Nem gondoljuk, hogy Magyarország megengedheti magának azt a luxust, amit néhány skandináv ország, hogy közéleti témái legfontosabbja a mellékhelységek jelzései, illetve, hogy minél több semleges játékot, tankönyvet állítsanak elő, nehogy véletlenül befolyásolják a kisfiúk és kislányok saját nemükhöz való tartozását".

Semjén Zsolt szerint senki sem akar genderológust foglalkoztatni, ugyanakkor az ELTE közleményéből is kiderült, hogy valódi, komoly problémákkal foglalkoznak a képzésről kikerültek. A jövőben a munkaerőpiaci igények is megnőhetnek a genderszakon végzett emberek iránt, mivel egyre jobban teret fog nyerni és teret is nyernek a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségből fakadó problémák. Rétvári Bence nem is tagadta, hogy "a szak szemben áll azzal, amit a kormány értékvilági az emberről vall", sőt a marxizmushoz és leninizmus hasonlította a képzést! A legnagyobb baj, hogy nem értik a képzés lényegét, mivel mindenáron ragaszkodnak a 20. századba visszaforduló ókonzervatív értékrendjeikhez, mely egyáltalán nem igazodik a 21. század igényeihez.

Az EMMI hivatalosan azzal indokolta a szak megszüntetését - mint Semjén is -, hogy az egyáltalán nem igazodik a piaci igényekhez. Pontosan itt árulják el saját magukat, mert ezzel azt is mondják, hogy hiba volt engedélyeztetni a társadalmi nemek tanulmányának oktatását. 

education01-1080x675.jpg

Hol az igazság?

A rendelet egyértelműen sérti az egyetemek autonómiáját, akár alkotmánysértő is lehet, ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a kormány fel van hatalmazva arra, hogy felülvizsgálja a szakokat, amely indokolt is, azonban kérdés, hogy ez felhatalmazást is ad a szakok egy tollvonással való eltörlésére. 

Egyre inkább úgy bűzlik a dolog, hogy a kormány döntése mögött az ideológiájuk áll. Nem fogadják el, hogy a jelenlegi rangsor a nők rovására érvényesül, mert ennek kiváltó okait "természetesnek" titulálják. Mint ahogy régen természetesnek volt feltüntetve a rabszolgatartó és rabszolga, a nemes és a jobbágy közötti különbségek...

Szólj hozzá

oktatás feminizmus gender szak